Harmadik nyom

Visszamegyek szőke barátnőm mellé a kanapéra. Arcomon mosoly terül szét, mintha minden rendben lenne, de közben belülről felőröl a gondolat, miszerint akár most is figyelhet a férfi, vagy nő. Igazából, erre is jó lenne rájönni, hogy mégis mire kell számítanom. Vagy mi van akkor, ha ketten is vannak? De a fogalmazás alapján csak egyedül vesz részt ebben.  Az írásból ítélve férfi, de nő is tud rondán írni, csak azért, hogy ne ismerjék fel. Ha próbálnám, akkor sem tudnám elterelni a gondolataimat erről az egészről. Ha másról lenne szó, könnyebbek kikapcsolódnék legalább egy órára, de most a saját életemről van szó. Azt hiszem, el tudom érni, hogy segítsenek nekem, de mégse tudják meg. Persze, még semmi sem biztos.

Anne ezer wattos mosollyal csúszik arrébb, hogy nekem is legyen helyem mellette. Lábaimat felhúzom, és úgy meredek a képernyőre. Nem is igazán figyelem, mit nézünk, inkább csak a tervemet próbálom meg tökéletesíteni.

- Remélem nem baj, hogy rendeltem pizzát – fordul felém a szőkeség.

- Nem, úgysincs semmi ehető itthon – mondom rá sem tekintve.

Nem szeretnék vele bunkó lenni, de nem tudok jó arcot vágni mindenhez. Most nem is tudok az ételre gondolni, úgyis minden visszajönne csak.

Már a filmnek is vége van, mire a csenő szakítja félbe Anne beszédét. Be nem áll a szája, csak mondja, és mondja. Nem tudom, hogy bír ennyit beszélni. Én inkább a tettek embere vagyok, mintsem a szavaké. És nem tudok a csajos témákról annyit beszélni, mint mások. Szívesebben töltöm az időmet a lőtéren, ha valami bajom van, mintsem egy plázában a boltok között mászkálva. Sosem fogom megérteni, mi a jó abban, ha több órán keresztül nézelődnek a sorok között, mire találnak egy ruhát, amit meg is vesznek. Nem elég egy póló, és egy nadrág? Miért kell mindenhol passzolni a ruhának? Nem az határozza meg az embert, hanem amilyen belülről. Rólam sem állapítják meg első kinézetre, hogy kemény csaj vagyok, pedig igen. Tény, én is szoktam érzékeny lenni, de csak amikor nem lát senki, és nincs semmi fontos dolgom. Amikor kiengedhetem azt a sok felgyülemlett dolgot. Bár, még akkor sem szeretek sírni, szívesebben ütöm inkább a bokszzsákot. Kapcsolataim, hogy is mondjam, nincsenek! Semmi időm arra, hogy bájcsevegjek egy pasival, aki aztán miután megdöntött, el is tűnjön az életemből. Hosszabb kapcsolatra pedig még annyira sincs időm, sőt energiám sem. Az utazások miatt, hogy egyik megbízásból a másikba csöppenek, nem lenne alkalmam azzal lenni, akit szeretek. Még a családomat is alig látom, és veszélybe sem szeretném sodorni őket.

Miután mindketten jóllaktunk, és végre barátnőm is kifulladt a témákból, úgy dönt, hogy hazamegy. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok, mert bármennyire is jó volt a társaságában, kikészített a bájcsevegés. Nem is tudom, miért mentem bele a vásárlásba. Már előre látom, hogy ő is fél órákat fog egy-egy sorban állni, én meg a hajamat fogom tépni. Csak valami egyszerű ruha kellene, és valami új melegítő. Nem szeretnék én semmi egyebet, és attól félek, hogy majd megpróbál valami olyan ruhára rábeszélni, ami nem én vagyok.

- Holnap találkozunk! – ölel meg, és már ki is lép az út szélére, hogy leintsen egy taxit.

A szobámba megyek, és újra elolvasom a levelet. Talán mégsem kellene másokat belekevernem ebbe, csak nekem kell elintéznem. De szükségem van némi segítségre, hogy legalább elinduljak valami nyomon, aztán onnan egyedül folytatnám.

Reggel az ébresztőórára kelek. Hamarabbra állítottam, hogy meg tudjam keresni az irodát, és ne a szünetem menjen el arra, hogy bolyongok a városban. Gyorsan összekészülődök, és vállamra kapva a táskámat már az utcán is vagyok. Nem is tudom igazán, hogy mit szeretnék keresni. Hiszen, csak nincs kiírva egy üzletre, hogy íráselemző…

Közben bemegyek a New York-i kapitányságra az iratokért, és az aktáért, amit megkértem, hogy küldjenek át. Gyorsan a táskámba pakolok mindent, majd megyek is tovább. Egy autókölcsönző hirdetése mellett is elhaladok, és felkelti a figyelmem. Nekem is szükségem lehet rá, egy ekkora városban. Nem masírozhatok az emberek között úgy, hogy fegyver van nálam, fontos iratok vannak nálam, és így még könnyebben el is kapnak, ha ez a célja a zaklatómnak.

Ki is bérelek a kölcsönzőből egy NissanVersa-t. Nem szeretnék feltűnő lenni, és ezzel az autóval nem tűnök sem szegénynek, sem dús gazdagnak, maradok a középrétegnél. A cég számlájára iratom az autót, és már abban ülve hagyom el a kölcsönzőt. Még amíg a kulcsokra vártam, felhívtam Davet, hogy nem tudok délelőtt bemenni, mert személyes ügyeket kell intéznem, és szerencsére megértette, így nem is sietek annyira, hogy máris gyorshajtásért elvegyék a jogosítványomat, amikor csak most lett autóm.

Bemegyek egy íráselemző kis üzletbe, és megmutatom a levelemet, majd amikor a rendőrséget szeretnék hívni a levél miatt, az igazolványomat is mutatom mellé, miszerint az FBI-nál dolgozom. A nő le is nyugszik, és elsőbbségiként kezelve megígéri, hogy ha délután visszajövök, addigra végez is.

Miután ezzel végzem, már ülök is vissza az autómba, hogy a munkába beérjek. Szerencsére ilyenkor nincs akkora dugó, mint reggelente, és délután, így sikerült még a déli hajtás előtt a kávézó mögötti parkolóházban letenni a kocsit, és a pult mögé állnom, hogy kiszolgáljam a vendégeket.

A nap hátralévő részében már sokkal nyugodtabb vagyok, hogy tudom, másnap délelőtt mehetek is a kész elemzésekért. Talán kiderül belőlük valami, hogy milyen lelki állapotban van a zaklató, miközben a levelet írja. Nem is tudom, mi lenne a jobb. Ha nyugodt állapotban írná, akkor vagy előre kifontolt terve van, vagy csak rám szeretne ijeszteni. Viszont ha zaklatott, akkor nem tudhatom, hogy mire lesz képes, ha elszakad nála a cérna.

Este is sikerült nyugodtan lefeküdnöm, bár még most is minden apró neszre felkeltem. Most nem fogadott semmilyen boríték sem, amikor visszaértem a lakásra, semmi gyanús nem volt. Lehet, hogy ez jó jel? Talán leszállt rólam? Vagy csak most kezd még jobban beindulni? Ezekre eddig nem is gondoltam, csak boldog voltam, mert nem várt semmi sem. Útban vagyok megint az íráselemző hölgyhöz. Ma megint később megyek be dolgozni, de szerencsére nem szólnak érte, mert úgy tudják, hogy a papírokat intézem a házhoz, és hogy itt tudjak maradni New York-ban, be legyek jegyezve lakcímváltozásra.

- Jó reggelt! – köszönök, ahogy belépek a csilingelő ajtón.

- Rögtön jövök! – kiabál hátulról egy hang, majd néhány neszt hallok, és már ki is lép a függöny mögül a hölgy, akivel tegnap is beszéltem. – Oh, jó reggelt! Megnéztem a levelét, amit hozott – mondja, és keresgélni kezd néhány papír között.

Egy lefűzött mappát vesz elő, benne legfelül az én levelemmel. Alatta a többi is szépen elrendezve. Mindegyik mellé csatolva van egy tesztlapra hasonlító papír, ami különböző módokon ki van töltve. Elém teszi a lapot, és magyarázni kezd.

- A betűk alapján azt szűrtem le, hogy az illető, aki írta nyugodt volt. Biztosan gondosan megválogatta minden egyes szavát. Akkor látok egyedül változást, amikor a börtönről, és a gyermekéről beszél. Ez biztosan a rossz emlék miatt van, és annál a résznél zaklatottabbak a betűi – sorolja a dolgokat.

Nem említem neki, hogy vannak még levelek, amiket kielemezne, mert nem szeretném, ha azokat is elolvasná, így azzal az információval, amiket szereztem, megyek dolgozni. Ahogy beérek, Anne egyből letámad a másnapi vásárlással kapcsolatban, hogy már a boltok nyitásakor ott kell lenni, különben elkapkodják a legjobb ruhákat, majd ha végeztünk, megyünk Davehez, és tartunk egy kis lazulós estét. Még az estéve nincs is bajom, de a vásárlás egyáltalán nem hiányzik.

Hazaérve újabb levél fogad:

Már nem kel sokáig várnod Csipkerózsika! Nemsokára megismerjük egymást. Remélem, rám fogsz ismerni majd! Más nem, emlékeztetlek, kit is felejtettél el. Teljen jól a hétvégéd!

Nemsokára megismerjük egymást… Nemsokára megismerjük egymást… Ez a sor visszhangzik a fejemben egyfolytában. Mire készül? Mit szeretne tenni? Bántani fog? Sosem voltam még ilyen helyzetben, eddig csak filmekben láttam, még a munkatársak sem mondták, hogy történt velük ilyen. Miért pont én? Csak a jót szerettem volna szolgálni, és tetszett is. Még most is tetszik, de ezt nem vártam volna. Megint nyugtalan vagyok, megint szükségem lenne valamire, amivel levezetem a feszültséget. Ilyenkor már a lőtérre sem tudok lemenni, habár, talán még nyitva van, végül is ez New York, nem valami kisváros. Fogom a kabátom, a táskámat, és már indulok is. Ha más nem, akkor jártam egyet, és kiszellőztettem a fejem.

Szerencsém van, mert itt még éjszaka is nyitva van, hogy az ügynökök bármikor lejöhessenek lövöldözni, gyakorolni, vagy mint én, a gőzt levezetni. Fejemre húzom a fülvédőt, szememre a szemüveget célzok, és már lövök is. Felemelő érzés, az egész olyan felszabadító. Emberre nem szeretek fegyvert szegezni, főleg nem használni, de ez teljesen más.

A lövéseimet látszik a zaklatottság, ahogy magamhoz hívom a gombbal a céltáblámat, de még így is mind a fejét, és a szívét találta el, vagy legalább nagyon közel. Miután fél órát a lőtéren töltök, és sikerült kiadnom magamból a gőzt, elhagyom a helyet, és a metróval hazamegyek.

A lakásban még véletlenül sem nyúlok újra a levélhez, próbálom minél jobban elkerülni, hogy ne zaklasson megint fel, de még így sem tudom kiverni a fejemből a sorokat. Szinte magam előtt látom azt a nyugodt arcot, amivel írhatták, majd ahogy rám tekint, gúnyos mosolyra húzódik szája.

Éjjel rémálmomból ébredek fel, ahol egy székhez kötözve ülök egy sötét szobában. Nem látok semmit, csak a csuklómon és a bokámon érzem a kötél felszínét. Próbálom kiszabadítani magam, de nem sikerül, majd egy nevetés hallatszik, kulcszörgés, ahogy nyílik a zár, az ajtó, a hirtelen fény, és egy alak. Számomra sötétben van, csak a körvonalait látom. A szemem itt nyílt ki, és ezért ülök most zaklatottan az ágyon. Nem tudok egyből visszaaludni, így edzeni kezdek, hogy lefárasszam magam, és még formában is maradjak.

Reggel az ébresztő hangja rángat ki az ágyból. Elvégzem a szokásos reggeli arcmosását, elkészítem a pirítóst és a tejeskávét. Amikor asztalhoz ülnék, a csengő megszólal, és már hallom is Anne hangját, ahogy sürget. Kitárom előtte az ajtót, majd mintha csak otthon lenne, helyet foglal az asztalnál, és elemel egy pirítóst. Közben be sem áll a szája. Nem tudom, hogy képes ennyit beszélni. Sosem áll le? Nem fárad el, vagy szárad ki a szája? Csak addig nyugszik kicsit le, amíg a kenyeret fogyasztja, de nem hagy békén, és engem faggat, hogy mik a terveim estére, illetve közli velem, hogy látja, milyen szemekkel figyel Dave, és szerinte tetszem neki. Ahogy kijelenti, horkanok egy hatalmasat, hiszen miért lenne így? És ha mégis, nem lenne időm rá, nem tudhatom, menyi idő múlva végzünk, és küldenek el a következő ügyre.

Anne tölt magának egy pohár vizet, míg én megiszom a kávém, és a mosogatóba pakolok, majd fogja a táskám, felveszem a cipőm, és indulunk is. Gyorsan a plázához érünk, és már be is vesszük az első boltot. Ahogy sejtettem, minden egyes sort alaposan végig kell nézni. Már akkor unatkozni kezdek, amikor az első soron végigérünk. Ez nem az én stílusom, és soha nem is volt. Ami tetszik, azt megnézem, felpróbálom, és ha jó, megveszem, ha nem, akkor visszapakolom. Alig várom, hogy végre leüljünk ebédelni az egyik büfénél. Akkor kicsit megszabadulhatok a ruhák sokaságától.

- Ezt muszáj felpróbálnod! – mutat fel egy ruhát Anne, amiből szerintem a fenekem is kint lesz.

A próbafülkék felé kezd tolni, és mielőtt ellenkezhetnék,már be is húzza a függönyt. Nagyot sóhajtok, majd öltözni kezdek. Úgysem menekülök, amíg fel nem húzom. Ahogy magamra öltöm a ruhát, elhúzom a függönyt, és egy hatalmas mosoly fogad szőke barátnőmtől.

- Remekül áll, forogj körbe – utasítja.

Forgom egyet, majd a tükör felé fordulva állok meg. Nem mondom, nekem is tetszik, de nem az én stílusom. Jobban el tudom képzelni a mellettem álló lányon. Én ne szoktam ilyenekhez, hogy kint van belőlük a fenekem. Inkább csak egy nadrág, és valami bulizós felső a stílusom.

- Így még jobb lesz – mondja, és kihúzza a hajgumit a hajamból, majd kicsit elrendezi a vállamra, majd felül összeborzolja, hogy formája is legyen, végül hümmög egyet. – Tökéletes!

- Azt hiszem, nem én vagyok – nézek magammal farkasszemet.

- Pedig olyan jó alakod van benne, meg kell venned! Biztos Davenek is tetszeni fog – érvel.

Megadóan sóhajtok egyet, és a pénztárcámért nyúlok. Nem kérnek érte nagy összeget, reálisak az árak szerencsére, így nem kell még ez miatt is bosszankodom,hogy megveszem egy alkalomra, és vagyonokat fizetek érte.

Délután először Anne lakására megyünk, hogy gyorsan összeszedje a cuccát, majd hozzám, mert elhatározta, hogy ki szeretne szépíteni. Meggyőződése, hogy este nem fogok hazajönni, mert munkatársunknál töltöm az éjszakát.

Gyors tusolás és hajmosás után a szobámba megyek, hogy a sminkelést elvégezze rajtam barátnőm. Valamit az arcomra ken, gondolom alapozót, amit púderszivacs követ, majd a szememmel foglalkozik. Füstös szemeket készít nekem, az ajkaimra pedig halvány szájfényt tesz. Ahogy végez, megcsodálom az arcomat. Tényleg nagyon szép lett, tetszik, amit csinált. Miután megköszönöm, visszamegyek a fürdőbe szárítkozni, addig Anne magát is kisminkeli. Miután kész vagyunk, öltözni kezdünk. Én az j fekete ruhámat veszem fel, Anne pedig egy kék ruhát, aminek fodros az alja. A hajunkat mindketten kiengedve hagyjuk, majd az autómba ülve indulunk át Brooklynba.

Egy kis egyszerű, de otthonos lakáshoz megyünk, ahonnan színes fények szűrődnek ki. Csendes környék, csak a zene hallatszik bentről. Ahogy belépünk, egy kisebb csoport fogad minket. Néhányan táncolnak, néhányan esznek, vagy beszélgetnek. Maximum tizenöt fő lehet, nem több. Hamar megismerek mindenkit, és elfelejtem az aggodalmamat a levéllel kapcsolatban. Még a szörnyű vásárlás közben sem jutott eszembe, amit végig kellett szenvednem.

Jól telik az este, kellemes a társaság, és mindenki barátságos. Már hajnali kettő körül jár az idő, amikor egyre jobban fogyatkozunk. Csak hárman maradunk, viszont taxit kell hívnunk, mert én is ittam, és így nem szeretnék vezetni.

Anne is elmegy, mert eljött érte egy barátja, és már csak ketten vagyunk. Segítek pakolni, hogy ne maradjon olyan sok a munkatársamnak.

­- Én nem ittam, ha gondolod, hazaviszlek – ajánlja fel Dave.

Kicsit habozok, mielőtt választ adnék. Hisz, akkor neki is vissza kell valahogy jutni. És az autómért mindenképpen vissza kell jönnöm holnap, akkor meg teljesen mindegy, hogy jutottam haza. De mégis csak jobb lenne, ha ő vinne el, és majd metróval vagy busszal, vagy nem is tudom még mivel, eljövök majd az autóért.

- Rendben, azt megköszönném.

Miután kivisszük a szemetet is, iszunk mindketten egy pohár vizet, és lemegyünk Dave kocsijához. A Brooklyn híd felé tartunk, amikor úgy érzem, hogy a fejem elnehezedik, és a szemeim is lecsukódnak.