Első nyom

A kávéház elé érve, szívem hevesen dobog a sietéstől. „Sok sikert Charlotte!”, dünnyögöm, majd benyitok a helyiségbe. A kávéillat egyből megcsapja orromat, és ahogy körbenézek, jóleső érzés fog el. Kellemes, nyugodt, nem csendes, de nem is zajos, otthonias berendezkedésű hely. Minden korosztály megtalálja itt a helyét. Egymás mellett bokszok vannak elhelyezve, de a pult előtti bárszékeknél is helyet lehet foglalni. Máris megbarátkozom a hellyel. Utam hátravezet, hogy lepakoljam a táskám, és szóljak a főnöknek, hogy szolgálatra jelentkezem. A kávéfőzőnél egy korombeli srác áll, és fejét biccentve köszön, amit viszonzok is. Barna haj, barna szem, helyes arc. Még egy ok, amiért megéri reggelente felkelni, és bejönni. Csak egy ajtó van, ami egy rövid folyosóra nyílik, onnan három ajtót lehet látni, kettő a baloldalon, és egy a jobboldalon. A jobb kezem felé fordulok, mert az a főnök irodája. Kezemet a kilincsre helyezem, de hiába próbálom lenyomni, nem nyílik. „Biztos, majd csak később jön be.” mondom saját magamnak, és megfordulok, hogy az öltözőbe menjek. Az egyik szekrényre egy boríték van ragasztva, rajta a nevemmel. Leszedem, és kiveszem belőle az összehajtogatott papírt.

Kedves Charlotte!

Köszöntöm a mi kis kávézónkban, ez lesz a szekrénye, amíg nálunk van. Dave majd mindent megmutat. Ne haragudjon, hogy nem tudom személyesen is fogadni, de el kellett utaznom. Hosszúnadrág és a munkaruha mindennap kötelező!

Legyen szép napja! Mr. Wright.

Kinyitom a szekrényem, beteszem a táskámat, és mellé a levelet is. Nagyot sóhajtok, majd visszacsukom, és elindulok kifelé. Még öt perc van nyitásig, de az ajtó előtt már most ácsorognak. Odalépek a srác mellé, és magabiztosságot erőltetve magamra, megszólítom. Ha nem kellene majd minden nap találkoznom vele, akkor semmi bajom nem lenne a kommunikációval, de ha már most leírom magam, akkor kevésbé megy a beilleszkedés is, és annál nehezebb lesz a munka is.

- Hello, Charlotte Pierce.

- Dave Kollins, szia. Ott hátul pedig a konyhában Anne Smith.

- Mr. Wright azt írta, hogy megmutatod, mit kell csinálnom – kötöm fel a kötényem.

- Először is, kinyitni az ajtót, hogy bejöhessenek a vendégek, majd mondom tovább – nyújtja felém a kulcsot.

Összedörzsölöm a kezeimet, és a bejárat felé indulok. Megfordítom a táblát a „Nyitva” felére, majd a kulcsot megforgatom a zárban, és kitárom az üvegajtót. Mindenki köszönve jön befele, én pedig visszasétálok a pulthoz.
- Kérdezd meg a vendégektől, mit szeretnének, vedd fel a rendelésüket, majd a szendvicseket Anne elkészíti, neked csak az italokkal kell törődnöd - adja ki az utasításokat a barna szemű - A pénztárgépet majd megmutatom menet közben, hogy kell kezelni.
- Menni fog! - húzom ki magam, és a vevők felé fordulok.

- Jó reggelt, mit adhatok? – kérdezi mosolyogva Dave, és az ő példáját követve, én is ezt teszem.

- Jó reggelt. Elvitelre, egy Cappuccino cukor nélkül, két Cappuccino cukorral, egy Jeges Caffé Americano, és három Caramel Macchiato. Köszönöm – mondja egy harmincas éveiben járó nő, én pedig felírom a papíromra.

- Mindjárt hozom – felelem, és hátralépek a poharakhoz, munkatársam mellé.

Mindegyik gépre rá van írva, mit készít, és mellette a hozzá tartozó pohár. Elveszek egyet, majd teletöltöm Cappuccinoval, és így folytatom a többivel is. A rendelést ráteszem a pohártartóra, és azzal együtt bújtatom szatyorba. Visszalépek a pénztárgép mellé, majd az árlistáról beütöm az összeget. Voltam már bolti eladó is, úgyhogy ez a része nem új már, tudom, hogy kell kezelni.

- 24,00 dollár lesz – átnyújtom a szatyrot, majd távozik a hölgy, és már veszem is fel az új rendelés.

A reggeli forgalom nagyjából egy órán keresztül tart, utána már csak egy-egy betévedő vendégünk van. A bokszok is kiürültek, és végre mi is tudunk egyet szusszanni a déli forgalom előtt. A hátam már fáj a sok állástól, a lábam pedig az ide-oda lépkedéstől. Helyet foglalok az egyik széken, Dave pedig a másikra ül le.

- Szóval FBI?

- Tessék? – lepődök meg kérdésén. Nem számítottam rá, hogy tud róla, hogy mi a rendes munkám.

- Ott dolgozol eredetileg, nem igaz? – fordul velem szembe – A főnök mondta.

- Már nem. Változásra volt szükségem – felelem.

- Jó – intézi el ennyivel a beszélgetést.

Nem tűnik valami kedvesnek, de a vendégekkel mégis beszélgetett, mosolygott rájuk, és némelyiket még ismerte is. Nem értem, mi ez a hangulatváltozás.

Az ajtó csilingelve nyílik ki, ezzel jelezve, hogy valaki érkezett, vagy távozott. A székről tekintek az ajtó felé, majd abban a pillanatban állok is fel, mert bejött Mr. Grand, az a férfi, akit meg kell figyelnem. A szemben lévő irodaházban dolgozik, és minden nap betér ide ebédelni. Az órára pillantok, még csak fél tizenkettő.

- Jó napot! Mit adhatok? – kérdezem, és közben az arcát fürkészem.

- Smoked salmon on rustic bread, Chai teával.

- Helyben fogyasztja, vagy elvitelre kéri?

- Itt eszem – felel kimérten, és még csak rám sem emeli tekintetét.

- Rögtön hozom – erőltetek az arcomra mosolyt.

Ekkora paraszttal sem találkoztam még. Elveszi az ember életkedvét. Semmi jó napot, vagy kezét csókolom, vagy csak egy biccentés, semmi, a telefonjától sem tud elszakadni. Nem szoktam sosem panaszkodni, de akkor legalább lenne barátságosabb arckifejezése. Miközben készítem a rendelését, és Anne is csinálja a szendvicsét, elküldök egy SMS-t a srácoknak, hogy itt van a célszemély. Egy tálcára pakolok mindent, majd áttolom a pulton, nem sok életkedvvel. Megfogja, és az egyik bokszban foglal helyet. Dave mellém lép, és ő is elkezd kiszolgálni, mert közben egyre többen jönnek megint, és kezdődik a déli roham.

- Jó napot, mit adhatok? – teszem fel most is a szokásos kérdést, és csak akkor szembesülök vele, hogy ez Tom, aki eddig a furgonban várt.

- Csak egy Vanilla Latte-t, csokoládés muffinnal – viselkedik természetesen, mintha csak egy átlagos vendég lenne.

Már adom is le a rendelést, és kapom a kezembe a muffint, miközben a pohár már tele van az itallal. Odanyújtom Tomnak, aki már megy is Mr. Grand asztalához. Gondolom, megkéri, hadd üljön hozzá, ami be is válik, mert vele szemben foglal helyet. A vendégek egyre csak jönnek, és jönnek, mi pedig megállás nélkül forgolódunk, hogy kiszolgálhassuk őket. Amikor Mr. Grand távozni készül, Tom is feláll a helyéről, hogy vele tartson, és figyelje. Már délután fél kettőt mutat az óra, ahogy rápillantok, és csak néha-néha szállingózik be valaki, de ez nem tart sokáig, mert, ahogy az iskolában végeznek a diákok, Dave elmondása szerint, megint sok vendégre lehet számítani. És igaza is van. Minden boksz szép lassan megtelik, és már székeket is húztak néhányhoz, hogy elférjenek. Megint van időnk, hogy kifújjuk magunkat, ami nekem nagyon tetszik, mert már nem bírtam volna sokáig talpon. Ebédelni is most tudunk, ezért hátraszólok, hogy Anne készítsen nekem egy szendvicset. Ezt nem kell kifizetnem, mert a dolgozóknak minden nap jár egy ebéd, amit mi választunk ki. Amíg próbálom kicsit felfrissíteni magam a mosdóban, hogy újult erővel mehessek vissza, már szól is Dave, hogy kész a szendvicsem. Hajszálaim kicsúsztak a kontyból, ezért gyorsan lófarokba fogom össze, és farkasszemet nézek a tükörképemmel. „Ügyes vagy, csak így tovább”, bíztatom magam, sarkon fordulok, és előre megyek. Anne egy tányért nyújt felém, és leül velem szemben a konyhában. Lassan majszolom, és közben dicsérem, hogy az ízek milyen jó összhangban vannak egymással. Épp, hogy befejezem, folytathatom is a munkát. Hatot üt az óra, ezzel jelezve, hogy zárunk. A maradék vendégnek szólunk, hogy legyenek szívesek elhagyni a kávézót, majd ahogy az utolsó is kilép az ajtón, kattan a zár, és fellélegezhetünk. Vagyis csak én gondolom így, de még le kell takarítani az asztalokat, és felmosni. Amíg én ezeket elvégzem, Dave megszámolja a napi bevételt, Anne pedig a konyhát teszi rendbe. Egyszerre megyünk az öltözőbe, és ahogy mindenki összeszedte a cuccát, már indulunk is hazafele. Kezemben három pohárral lépek ki az utcára, és mivel a hátsó bejáraton távoztunk, így nem a forgalmas utcára jutottunk, csak egy rövid sikátorba.

- Van kedved eljönni este bulizni? – fordul felém mosolyogva Dave, miközben haladunk a forgalom felé.

Érdekesen nézhetek rá, mert furcsállják az arckifejezésem.

- Van egy jó klub itt az utca végén, és ma este White Party lesz – lép mellé Anne – Találkozhatnánk itt kilenckor.

- Jól hangzik, de ne haragudjatok, hogy ezt mondom, te eddig eléggé érdekesen viselkedtél velem – mutatok a srácra – Most meg itt jó pofizol?
- Szerintem csak komolyan vettem a munkám - rántja meg a vállát.
- Szóval, ha én is bunkón fogok veled viselkedni, védekezhetek azzal, hogy csak próbálom jól végezni a dolgom? - kérdezem, mialatt szemöldököm az egekbe szökik.
- Nem, mert én csak elmondtam, mi lesz a feladatod. Arról nem én tehetek, hogy számodra ez milyen stílusban jött le - védekezett.
- Ne vesszetek össze! - szólt közbe a szőkeség, aki eddig csak figyelte a kis összetűzésünk - Gyertek el mindketten, és érezzétek jól magatokat.
Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hatalmas meglepetést okozott, a mosolygós lány hirtelen kitörése. Nem számítok rá, hogy az angyali arc mögött egy kitörni készülő bomba lapul, mely bármelyik pillanatban robbanhat, hogy helyrehozza az adott konfliktushelyzetet.
Egy bólintással elintézem az egészet, és telefonomat kutatva lépek egyet hátra.

- Nekem sietnem kell, este, itt. Sziasztok – mondja a konyháslány, és már megy is.

- Én is indulok – biccentek a fejemmel a hátam mögé – Szia.

- Szia, Charlotte – köszön Dave, és leint egy taxit.

Amerre jöttem reggel, ugyanarra indulok vissza, hogy összekészülődjek, de teszek egy kis kitérőt a furgon felé. Ahogy megbeszéltük, kettőt kopogok, és a srácok már nyitják is ajtót. Mosolyogva tartom az arcom előtt a kávékat, és ahogy elveszik mindet, be is szállok melléjük. Nem maradok sokáig, csak ameddig Tom elmeséli, hogy megtudott-e valami bizalmasat. Ahogy végez a beszámolójával - ami semmiről nem szólt, mégis húsz percig beszélt - kiszállok a kocsiból, és már megyek is a jelenlegi otthonom felé. A parkon keresztül csak átszaladok, hogy még legyen időm estére is elkészülni. Hazaérve ledobom a táskám, leveszem a cipőmet, és ahogy megyek a szoba felé, egyre kevesebb ruhadarab van rajtam. Hajamat egy csattal megtűzöm a fejem tetején, és miközben lemosom a sminkem, már folyik is a víz a zuhanyzóban. Miután arcom letisztult, beállok a kellemesen meleg víz alá, és énekelni kezdek. Nincsen jó hangom, de ameddig senki sem hallja, csak én, addig nincs baj. Kilépve a zuhany alól egy törülközőt csavarok magam köré, és vizes lábbal futok be a szobába. A gardrób előtt állva nézegetem a ruhákat - amiből nincs túl nagy választék -, hogy mit tudnék felvenni. Kezdem elveszíteni a reményt, hogy bármit is találjak, mert nem szoktam koktélruhákat venni, úgysem lenne alkalmam felvenni. Végül előkeresem a fehér nadrágom, hozzá a fehér, pánt nélküli felsőmet, és a kis farmerkabátomat. Kiegészítőnek egy fekete övet és karika fülbevalót választok. Előkeresem még a fekete magas sarkúmat, és mindent az ágyra rakok. Visszamegyek a fürdőbe, felveszek egy fehérnemű szettet, és sminkes dobozomért nyúlok. Felkenem az alapozót, púderrel fixálom, és a szemceruzát kezdem keresni. Amint megtalálom, kiemelem vele barna szemem. Szemhéjamra szürke szemhéjpúdert teszek, és feketével kissé füstössé varázsolom. Ajkaimat halvány szájfénnyel kenem ki, majd kacsintok egyet tükörképemre, és megyek is a ruhákhoz. Magamra veszek mindent, és még egyszer megnézem magam a tükörben, majd kis fekete oldaltáskámba pakolom a kulcsom, telefonom, pénztárcám, irataim, és már indulok is. Még pont van annyi időm, hogy odaérjek a kávézóhoz. Amennyire a cipő engedi, gyors léptekben haladok. Már látom is a többieket. Anne, szőke haját összefogta, lábait egy pink magas sarkúba bújtatta, fehér koktélruháját egy pink övvel dobta fel a derekánál, hozzá illő táskával, és fülbevalóval. Kék szemeit szemceruzával emelte ki. Dave fehér ingbe, és egy farmerbe öltözött, hozzá fehér Convers cipőt húzott, és barna haját zselével állította fel. Mindketten nagyon jól néznek ki.

- Saci! – kiabál Anne – Végre ideértél. Menjünk.

Gyorsan melléjük lépdelek, majd kifújva a levegőt, már lassabban sétálok.

- Miért lettem Saci? – kérdezem két levegővétel között.

- A Charlotte becézése, nem? – kérdezi Dave – De ha zavar, akkor nem hívunk így.

- Semmi bajom vele, csak furcsálltam, mert eddig sosem mondták még nekem. És hol is van az a klub?

- Még öt perc séta, ahol az a nagy sor áll.

Odafordulok, ahova mutatnak, az utca túloldalára. Egyből átfut az agyamon, hogy visszaforduljak. Majd az, hogy ha már itt vagyok, nem fogok meghátrálni.

- Van valami kártyád, hogy az FBI-nál dolgoztál, igaz? – fordulnak felém, ahogy átérünk az utca másik oldalára.

- Miért érzem úgy, hogy az kelleni fog most? – kérdezem nagyot sóhajtva.

- Igazság szerint, azzal szeretnénk bejutni, hogy te felmutatod. Akkor biztos beengednek.

- Igen, mert a mellbedobás már nem válik itt be. – mondja száját elhúzva a mellettem álló lány.

- Gyertek utánam – intek a kezemmel, majd megindulok, miközben előveszem az igazolványom.

Ahogy felmutatom, már be is engednek minket, bár elég furcsán néz a kidobó, hogy mit keresünk itt. Ahogy egyre beljebb megyünk, a zene hangosodni kezd, és már látni a villogó fényeket. Még egyet fordulunk, és már elénk is tárul a hatalmas tánctér, a fal mellet az asztalok, és a bárpult. Hatalmas, és jól néz ki a hely.

- Ne idd le magad, mert holnap munka! – súgja a fülembe Dave.

Csak forgatom a szemem, és már meg is célzom a pultot, hogy kérjem az első kört. Mindenkinek rendelek egy Benedict koktélt. A többiek is odajönnek, és már kapjuk is a poharakat.

- Az első közös munkanapra, és arra, hogy jó legyen az este! – tartom előre a poharam.

- Azokra! – felelik kórusban, és koccintunk.

Gyorsan kiürítjük a poharainkat, majd megyünk is a tánctérre. Nem vagyok valami jó táncos, de az a tudásom, ami van, egy buliba bőven elég annyira, hogy ne nézzenek rám furán. Testem teljesen átérzi a zene ritmusát, majd arra kezdem mozgatni a csípőmet. Az a koktél az elején segített egy kicsit feloldódni, a többit megoldja a hangulat. A következő kört Anne fizeti, majd ahogy elfogyasztjuk, folytatjuk is a táncot. Érezni lehet, hogy kezd hatni a bennünk lévő alkohol, és már nem tiszta fejjel gondolkodunk. Szólok a többieknek, hogy megkeresem a mosdót, és már távolodok is tőlük. Kiérve a mellékhelységből Dave csillogó szempárjával találom szemben magam. Nem mozdulok, megdermeszt a tekintete. Azok a mogyoróbarna szemek, a féloldalas mosoly, és a tökéletesen beállított haj teljesen megbabonáz. Kezeit megérzem derekamon, és fülemhez hajolva suttog valami zavarosat, majd megnyalja szája szélét, és lecsap ajkaimra. Nem tiltakozom, az alkohol megtette hatását, hogy csak élvezzem, de ahogy megvilágosodom, hogy ezzel hibát követünk el, már arrébb is húzódom.
- Ezt nem kéne. Felejtsük el, hogy megtörtént - bontakozok ki kezei közül, és elindulok a pult felé, a sráccal a nyomomban.
Visszamegyünk munkatársunkhoz, mintha semmi sem történt volna, és egy kis körbe állunk, ahova mindig csatlakoznak páran, így egyre nagyobb lesz a tömeg, míg végül mindenki egy körben áll, és mindig cserélgetjük, hogy ki, vagy kik legyenek középen. Hajnali egy körül jár az idő, mikor úgy döntünk, hogy megyünk, hiszen mégiscsak dolgozunk másnap, de ez New York, ahol minden nap buli van.

- Hazakísérjelek? – kérdezi Dave, akiben kicsit több pia van, mint bennem.

- Azt megköszönném – felelem, és mellé lépek. Nem tudom, hogy az italnak tudható-e be, vagy annak, ami bent történt, de örülök, hogy vele fogok hazáig menni.

- Legyetek jók gyerekek! – int Anne, és elindul haza.

Mi is lassan sétálva elindulunk az Upper East Side felé. Fél órába telik, mire megérkezünk, és addigra már nincs rajtam cipő, mert megfájdult benne a lábam, ezért levettem, és most a kezemben viszem. A ház előtt szembefordulok munkatársammal, hogy elköszönjek tőle. Hosszasan nézem szemeit, melyek még mindig képesek megbabonázni, majd megölelem, kap három puszit, és egy köszönés után már lépek is be a házba, de Dave még mindig ott áll.

- Itt alszol? - kérdezem, ezzel magamat is meglepve.